HTML

Sörkollektor-Napkollektor

Házilag elkészíthető, olcsó, de jó hatásfokú napkollektor bemutatása, mit hogyan készíts. Ez a blog azért jött létre, mert érdekel, mi az, amit meg tudok vagy tudnék tenni, hogy kevesebbet ártsak a természetnek, védjem a környezetet, és közben olcsóbban fűtsem a házamat napenergiával.

Rovatok

Friss topikok

Elkészült a sörkollektor!!! :)

2008.12.02. 16:35 kgl

Ez a képen még nincsen rajta az osztón és a gyűjtőn lévő golyónyomott lemez mert azt csak később tudtam megvenni a Metaloglóbuszban.

 A kollektort augusztus 25.-én szereltük fel, így már csak a fűtési szezont várjuk. Az ügyeletes házisárkány véleménye ezen a napon gyökeresen megváltozott!!!! Eddig ugyanis azt mondta, hogy el fogom csúfítani a sörkollektorral a házat, de most már nem ezt mondja, hanem azt, hogy a másik falra a bal oldalon lévő ablak után is szereljünk fel egy újabb sörkollektort :)))))) Nekem ez volt az igazi elismerés :)

Eltelt pár nap és felkerült a helyére a golyónyomott lemez is amit szintén matt feketére festettem. Pár nap elteltével azt vettem észre, hogy a gyűjtő egyik sarkában elkezd felválni a festés a nagy hőmérséklettől, valószínűleg nem zsírtalanítottam ott eléggé az AL lemezt a festés elött, vagy ott túlságosan meleg a kollektor ott, így jóval nagyobb a hőtágulása a golyónyomott lemeznek és emiatt pereg le a festéke. Ezt majd a következő nyáron fogom csak kijavítani.

Ettől a kis hibától eltekintve bizakodva várom a fűtési szezont.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkollektor.blog.hu/api/trackback/id/tr41799960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zacc 2009.07.03. 14:12:23

Vége a fűtési szezonnak :) Mi lett az eredmény?

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2009.07.16. 18:30:00

A napi méréseket a tél folyamán rendszeresen naplóztam egy excel file-be ami kiszámol nekem egy csomó mindent.
Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kollektor 2 fűtési szezon alatt behozza az árát válltozatlan gázárak mellett. A 3. fűtési szezonban viszont már nyereséges. A gáz számlán is észrevehető a kollektor, jelentősen csökkent a gázfelhasználásunk.
Egy fűtési szezon alatt 237m3 gázt spóroltunk meg ami átszámítva 31.092 Ft-nak felel meg. Ez 2235kW-nak felel meg tiszta nyereségben.

ricsó 2009.10.09. 11:30:58

milyen vastag a polikarbonát lap

ricsó 2009.10.09. 11:42:04

cső ha kint legalább 0 fok van a lakásba beáramló levegő hány fok

ricsó 2009.10.09. 11:43:34

bocs már megtaláltam milyen vastag

kókuszosvarázs · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.12.07. 13:25:38

A festékleválás nem ront a hatásfokon?
Működni gondolom működik csak az nem mindegy, hogyan... :)

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2009.12.09. 11:07:03

Észrevehetően nem ront, nem túl nagy a felület ahol felvállt a festék, kb 3-4 tenyérnyi méretű ami elenyésző a 6m2-es koli mérethez képest.

joszi 2009.12.23. 21:03:06

ha a tetöre szerelem milyen távolság ami még hatásos .

zakatol 2010.02.15. 09:50:22

sziasztok!
teljesen kezdő vagyok, és érdeklődnék hogy ha a záróüveg történetesen egy dupla termóüveg mennyire befolyásolja a kollektort? előny-e vagy hátrány?

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.03.02. 20:11:25

@joszi: A távolságra nem tudok pontos értéket mondani, attól függ ugyanis, hogy milyen átmérőjű csövet használsz, mennyire sima a fala annak belül, mennyire van hőszigetelve a cső kívül, mekkora nyomású és levegőszállítású ventillátort használsz. Szóval elég sok mindentől függ a végeredmény de véleményem szerint max 5 m távolságba minden gond nélkül be lehet csövezni, esetleg egy kicsit nagyobb nyomású ventillátrot kell szerezni. Ja és rendesen le kell hőszigetelni a csövet a padlástérben is!!!!

@zakatol: A dupla thermo üveg lerontja a hatásfokot mert a napból érkező infra sugaraknak kétszer olyan vastag üvegen kell áthaladnia. A tapasztalati mérések azt mutatják, hogy a 2mm vastagságú fedés a legjobb, de ugye a 2mm-es üveg nagyon törékeny főleg nagy tábla esetén. Sokkal jobb a 2mm-es szintelen törhetettlen PC. (PC=policarbonát lemez) Persze 2 oldalán UV védelemmel rendelkezőt szabad csak megvenni mert különben 2 év alatt tönkremegy a napon.

zahigyuszi 2010.03.09. 12:30:37

Helló! Én is elkezdtem a kollektoromat csinálni,csak nem tudom hol lehet polikarbonátot és öntapadós fólia csíkot kapni. Kérlek segíts,köszi!

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.04.12. 14:03:38

@zahigyuszi: AL öntapadós fólia csikot a 3M gyárt de más cég is készít hasonlót pld a tesa.

A polikarbonát lemezt sokhelyen lehet vásárolni de nem mind1 hogy milyet veszel. A 2mm vastagság bőven elég, ennél vastagabb rontja a fényáteresztő képességet. Ami nagyon fontos az, hogy mindkét oldalán UV védett legyen. A legolcsóbban én a itt tudtam megvenni : www.paralelgm.hu/sub_index.php?pID=031#

bebe022 2010.06.08. 19:46:30

Sziasztok!Mi nagyon szeretnénk egy napkollektort és hát láttam egy műsort amiben sörös dobozokból készítették-én mindenkit arra kérek hogy ha tudtok valakit aki ezzel foglalkozik akkor a következő e-mail címre küldje el az elérhetőségét az egyénnek!!!köszi

Csavarhúzós 2010.07.02. 10:00:08

bebe022: www.sorkollektor.hu

Szerintem a két nagy ablak is elérné ugyanazt mint a sörkoli, ha el lenne húzva napsütéses időben a függöny.
Persze lehet hogy pont előtte megy a járda, és akkor mindenki bebámulna...

ledit4 2010.08.14. 16:29:28

Kedves KGL!

Csak azert regisztraltam, hogy gratulalhassak Neked, azert amit csinaltal.
Ugy latom nagyon sok szamolas es hattermunka is volt es van a kollektoroddal, de halas vagyok, amiert megosztod velem es masokkal is.
Mi is most tervezunk felujitani egy lakast es szerintem ha sikerul mar az elso szezontol ilyen rasegitest is fogunk hasznalni a cserepkalyha mellett, mert az a tervem, hogy ha megoldhato akkor "szinte" fuggetlen legyen a lakas :)

Kerdes: a vizmelegitesre csak nyarra vagy telre is hasznalhato amit felnt irtal, hogy csokigyot kell beletenni? Az nem volt szamomra egyertelmu.
Elore is koszonom es remelem most is jol mukodott a futesetek:) Udvozletlet: Edit

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.09.05. 04:29:34

@Csavarhúzós: Amint látod ott van a 2 nagy ablak, de azok nem adnak ennyi hőt mivel nem feketék és nem is fújja le róla a meleget egy ventillátor.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.09.05. 04:36:15

@ledit4: Köszi. :)

Vízmelegítésre is használható, akár télen is, de csak akkor ha süt a nap. Természetesen ha egy csőkígyóban lévő víz elvonja a megtermelt hőt a melegvíz számára akkor annyival kevesebb meleg levegő fog bejutni a lakásba amit a ventillátor befúj. Ha nem túl nagy a víztartály amiben gyüjtöd majd a meleg vizet akkor gyakorlatilag alig fogod észrevenni a különbséget. Természetesen a vizes részhez kell egy keringető szivattyú és egy ugyanolyan elektronika mint ami vezérli a ventillátort, azaz 2 db elektronika kell. Azért kell a második elektronika mert a víz lassabban melegszik át mint a levegő, így amikor a ventillátor elindul akkor még sokkal hidegebb a víz a csőben, ne ezt a hideg vizet vigye be a tartályba a szivattyú.

aattilla 2010.12.11. 12:39:15

Hello, szuper az oldal, gratulálok a sörkollektorhoz. én is tervezem, hogy készítek egyet. Itt ia találtam egy elég részletes leírást: aeco.hu/sorkollektor-keszitese-hazilag/

agnesl86 2011.02.19. 11:57:25

üdv!
nekünk van itthon kb. 1000 db (lehet, hogy több is) sörösdobozunk, ha valakit érdekel.
árban megegyezünk.
agnesL86@citromail.hu

agnesl86 2011.02.19. 12:02:15

jaa, és úgy is megegyezhetünk, hogy aki átveszi a dobozokat, csinál nekünk is egy kollektort, a többi doboz az övé lehet - ebben az esetben ingyen.

fraktal 2012.06.04. 10:50:07

Gratulálok, sok embernek kéne hasonlóan gondolkodnia és siránkozás helyett dolgoznia a saját gyarapodásáért.
Mi a cégnél kb. 10 éve hasonló eszközökkel indultunk neki, mi viszont aluminiumról még viszonylag a kezdeteknél rozsdamentes acélra tértünk át. Mára a sok éves fejlesztés következtében egy piacképes, 30-40 év!! körüli becsült időtartamú napkollektort és hozzá tartozó drain-back rendszert fejlesztettünk.
www.dldh.hu/termekek-szolgaltatasok/termek-gyartas/napkollektor

Kun Gábor 2013.10.02. 10:09:30

Van sörösdobozom (kb.1500db)ha valakit érdekelne,oda adom kinek mennyit ér
süti beállítások módosítása